. CSERPENYŐ KÖRÜL .

……………………………….

Sárig, málág s jó.

Csángó málé titka

Manapság egy málé avagy puliszka, elkészítése, úgy hangzana, hogy:
végy fél liter vizet, egy kiskanál sóval forrald fel, tégy bele húsz deka kukorica darát. Öt percig főzd fedő alatt, majd többször megkeverve főzd még tíz percig. A puliszka kérem kész van. Erre édesanyám, kis korunkba legyintett és azt mondta, városi málé. Hisz Bákóba költözött testvérei, rokonaink, mind így készítették. A csángó málé azonban sokkal különb.

Más mámám. A nük málénk az málé. Se nám igeny lágy se nám árős, mind ámá malam kárák. Sárig, málág s jó.

A fotó Magyarfaluban készült, 2012 tavaszán

Kell hozzá egy máléfőző üst. Ez egy olyan üst amit nálunk a vándor cigányoktól lehetett megvenni, aminek az alja gömbölyű.És csak málé főzésre használtunk. Ki kell venni két karikát a plitából, bálá rakni az üstescsét vaj három kanna vizvál, e kalán sóval, s mág káll hinteni lisztvál. A plita az a tűzhely. Nyáron scsöcsikát, azaz kukorica csutkát, gallyakat, hölöscsugát, a szőlőnek lemetszett részeit égették. Azzal főztek. Télen pedig amikor fűtésre is szükség volt, akkor a városi fafeldolgózókbol elhoztuk a fa törmeléket, a rumegust, és azt égettük. Néha, ha túl gyorsan leégett, tettek hozzá még fát is, amit nyáron hoztuk az erőből. Plita volt a nyári konyhába is, és bent a házban is. A házban egyszerre két helységet melegített. A plita kályhája, a mi csángó nyelvünkön szóba volt a neve, össze volt kötve falon át a másik szobával, ahol volt még egy kályha. Így egy helyen tüzeltek. Ott ahol főztek is. A kiljárba. Ami egyszerre volt konyha, fürdő, étkező és gyermek hálószoba is. Nem is kevés gyereknek. Néha az összesünknek. Mind a tízünknek. Mimi, Adri, Petri, Felicsi,Viri, Ángyi, Mari, Lili, Jáni, Lucsi. Így hívott minket anyám. Gabi nem aludt velünk soha, szüleimmel aludt. Mindaddig amíg meghalt. Másféléves koráig. Ő volt a legfiatalabb. A sírján máig friss virágok vannak.
A plitán három tűzhely volt, egy öt karikás, és kétszer két karikás. Annyi karikát vettünk mindig el, amennyire szerettük volna hogy nagyobb legyen a hő. A máléfőzö üstöt, három karikánál tettük be. Fogóval kellet egyenként kiemelni a karikákat, és félre rakni. Vigyázni kellet. Mert sütött.

Félig belelógott a tűzbe. Az üst. A három kannányi víz, amit a közeli kútból hoztunk, háromszor fél liter körül volt. A só pedig durva, fekete szemcsékkel. Emlékszem amikor Erdélyben először láttam finom szemcsés sót. El sem hittem hogy az só. Megkóstoltam. Olyan sósnak találtam, hogy azt hittem ez biztosan valami más. Hisz nálunk otthon nem ilyen volt. Úgy hívtuk. Nagy só.
Malomba vitt kukoricát kétféleképpen darálták le. Egyet málénak, másikat csutkástól mindenestől a disznóknak. Disznóknak is megfőzték. Nyáron, kint az udvarba, télen bent.
A málénak való liszt egy nagy fa ládában volt a kiscská hiúba, vagyis a kis padláson. Minden málé elkészítése előtt, anyám felküldte valamelyiküket. Mennyscsak szitálj e málénak való lisztet. Nyáron mentünk. De télen nem nagyon volt kedvünk, bár nem mondtunk ellen a szüleinknek, mégis huzakodtunk. Mert sötét és hideg volt a padláson. Ilyenkor gyertyát vittünk, és gyufát. Fönt a sötétbe, meggyújtottuk, ráragasztattuk a gyertyát saját viaszával a lisztes láda szélére, miután felemeltük a tetejét. Benne volt egy fa szita, amit anyám Bákóba vásárolta. Néhol szakadt volt a szitája. És egy kis edénybe szitáltunk. Nem mindig találtuk el, hogy mennyi kell egy máléhoz. Ha kevés volt, még egyszer kellet jönni, ha sok volt, a maradékot kellet vissza hozni. Anyám csak ránézet, és mondta. Álég áz. Vagy. Igeny sók. Honnan tudhatja? Érdekelt akkor. Most már én is tudom. Elég ha ránézek. Péter fiam, megkérdezte. Anya mind bele kell tenni? Bele. Pont ennyi kell.

A liszt nem lehetett tehát sem nagyon finomra darálva, és nem is egészen nagyra mint a dara. A kettő között. Amint a víz felkerült a tűzre, meg kellet hinteni, azaz csipetnyit rá tenni a lisztből. Akkor lehetett bele rakni a többit ha buborékok képződtek a lisztes vízen. Ha labag a víz. Mondja anyám. Mám, lalbag az a víz, ha námes hinnsünk mág. Labag, labag, dá ázt úgy káll scsánni. Válaszol anyám. Így, ha nincs is sok értelme annak hogy előtte liszttel hintsem be a vizet, mivel ez a szokás én is ezt teszem.
Ha már forr, belekerülhet a liszt. Nem egyszerre. Markonként. Hányszor számoltam kicsiként. E marak. Két marak. Három marak. Négy marak. Öt marak. Nem keverik közben. Csak bele teszik a habarót. Egy sodrófához hasonló sokkal vékonyabb, csakis erre a célra készült bot. A víz hevesen tiltakozik, bugyborékol, ugrál, köpköd. Míg a liszt legyőzi. És megnyugszik. És akkor jön a habaró ideje. Habarni kell. Két kézzel. Anyám habar vagy tízet. Otthagyja. Közben az asztalra rakodik. Tálakat, evőeszközöket, az ételt. Siet. Futólépésben mindent. Mindenkinek kezet kell mosni, és gyorsan asztalhoz ülni. El kell kezdeni imádkozni. Majtég láhabarom a málét. Hájtokscsak. És románul, már mondjuk is az Atyát és a fiút, és utána a Mi Atyánkat.

A málét, még párszor lehabarva, kész van. Anyám előveszi a lapockát, fából van. Az egyik része lapátszerű, a másik fogó rész. Vízbe mártja, Körbe lapítja az üstbe a málét. Még süllög e kiscsit…És kiborítja a lapítóra. A deszkára. A málé készítéshez minden fa eszközt apám készítette.
Végre az asztalra kerül. Középpontban. Az étel mellé. Lapítóstól. Egy meghajlított fűzfa ág közé cérnát kötöttek. Azzal vágja fel anyám a málét. Csillag lesz belőle. Mindenki eheti.
Nem is kemény. Nem is puha.
Sárga és meleg. Csodálatosan finom.
Csángó málé.
Benne a föld izé. A nap melege. Az őseim lelke.
Kerek.
Ha megesszük. Jól lakunk.

Felicia

……………………..

Csángógulyás recept 1946-ból

A húst megmossuk, és nagyobb kockákra vágjuk. A karikára vágott hagymát zsírban áthevítjük (nem pirítjuk), majd hozzáadjuk a paprikát, fokhagymát, és köménymagot. Összekeverjük, és kevés vízzel felengedjük. Rövid forralás után beletesszük a húst, megsózzuk és lefödve pároljuk. Ha párolás közben a leve elfőtt, kevés vizet öntünk hozzá. 1 és negyedórai párolás után hozzáadjuk a káposztát, és felöntjük annyi vízzel, hogy jól ellepje. Így pároljuk addig, amíg a hús és a káposzta puhulni kezd, majd hozzá adjuk a rizst és ezzel pároljuk készre. Tálalás előtt hozzákeverjük a tejfölt.

Ezt a receptet, sok másikkal, még nagymamám írta bele, a mostanra tiszta rongy, fiatalkori szakácskönyvébe. Azt mondja, lehet olajjal, baromfi, vagy disznóhússal készíteni, de a hagyományos, zamatos íz, csak a leírt formában bontakozik ki. Azoknak ajánlom, akik kedveli a régi ízeket. Egy borospince mellett, bográcsban elkészítve kitűnő.

Hozzávalók:
80 dkg marhalapocka
50 dkg savanyú káposzta
15 dkg vöröshagyma
10 dkg zsír
6 dkg rizs
4 dl tejföl
pirospaprika, fokhagyma, köménymag, só

A receptet beküldte: csiga4dada a Tutireceptek részére.