Külsőrekecsini örökségünk

 
Dicső Szent György keresztje régen és ma.

 

Sok eső esett!

A házmellet csurdogáló patakocska sűrű lett és megnőtt, alig lehetett átmenni rajta. A kecskeollót is, csak ölbe lehetett átvinni, mert kicsike lábaival nem tudott lenne ától szökni. Az öreg szomszédom, bácsi Péter, jól tudta, hogy helyiről lesodort hidacska, nem sokat bírja még. Kikötve sem. Útjára eresztette a kecskeollót és tarisznyával a vállán, amit a hátára billentett, lehajolt, hogy kihúzza a patak martjához sodort pallót. Nehéz volt! pedig ő vitte oda és kötötte ki nem is oly rég, lehetett egy három holnapja, amikor a régit elvitte a patak. Akkor még bírta rendesen, de valahogy, most nehezebb volt. Lehet, hogy beakadt valamibe? Ha az Isten is úgy akarja, lehet, hogy nem viszi el a víz, de ha elviszi, akkor se baj, majd tesz egy másikat.
Néne Kati is megérkezett! Ő lassabban ereszkedett be a csúszós ösvényen és az eső is esett. Katrincáját alig felhúzva ment át a megnőtt patakon. Úgy is lacsoss1 volt az, és a másik kezével a kapát vitte, amiben támaszkodott is. A házmellé rakott kertágról2, kermózsét3 tördelt és az ajtóban támasztat jégyet4, ajtómellé rakva, bement.
Tovább is esett, egészen éjfélig, vagy azután is.

A hajnal első napsugarai csillagalnak a harmatos fűben. A bulkos5 fákon, faodúkban madarak fészkelnek, etetik fiókáikat, nagy csiripelés közben. A mező zöldellik, és mindenfelé, virágok színesítik a környező dombokat.
A kutya ugatni kezdet és a mezei ösvényen, kaszálni indult bácsi Pétert megzavarta imádkozásában. Amikor egyedül ment valahová, legtöbbször imádkozott. Mikor magyarul, mikor oláhul6. Attól függ, hogy milyen imát akart elmondani. Az idősebb embereknél ez szokás Külsőrekecsinben. De ezek minden évben kevesebben vannak.
Annak idején, útmentén, útkereszteződésben, vagy a kutak mellett keresztet állíttatok, hogy mindig jusson eszünkben imádkozni.
Most is megvannak ezek a keresztek és az idő múlásával le kell cserélni, mert fából vannak, megrothadnak és kitörnek.
A régi kereszteken még magyarul van felróva kereszt neve, de ha kitörik és újat állítanak helyette, akkor már oláhul írják meg, mert most mindenki tud írni, olvasni és beszélni oláhul.
Az idén, sokan megcsodálkoztak, hogy mennyi magyar kereszt van a faluban és környékén. Eddig nem igazán lehetett felismerni, hogy mi van felróva a régi keresztekre, de most, a Külsőrekecsinért Egyesület, segítséget kért, és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő, Egyházi és Nemzetiségi Támogatások Igazgatósága meg is támogatta az „Útmenti keresztek felújítása” című projektet, amely segítségével a legtöbb felújításra szoruló út menti kereszt restaurálásra került.

Szent Donát keresztje felújítás alatt.

Érdekesség, hogy az öregeink még emlékeznek arra, hogy e keresztutat, amit a falu melletti erdőben járták, a „Pitán melle” helyen, magyarul járták. A sok, fának támasztott, fához kötött kereszt közül a harmadik stációt sikerült restaurálni, amin még a „harmadik állomás” felírat is könnyen olvasható.
A keresztek restaurálásakor sokan leálltak és megdicsérték a kezdeményezést. E munka által, érezhető, hogy egy kapcsolat kezd ébredezni, az öregeink és fiataljaink között, ami hiányzik, de szükséges, hogy legyen.Valamennyi fiatalban talán felmerül a kérdés, hogy ha mi Romániában élünk, oláhul tanulunk, imádkozunk és beszélünk, akkor kik állították fel ezeket a kereszteket és miért magyarul vannak feliratozva?
A kérdés jogos és a válasz is egyszerűnek tűnik, de ez nem így van. A válasz megvan, de nehéz megérteni és elfogadni.
Örökségben kaptuk nyelvünket, de nem írva, hanem a házak füstös falai között, titokban, szóban. Öregeink őrizték a magyar nyelvet, mint egy családi titkot, amely által egyé érezték magukat, és talán ez volt az a veszély, amit a nyelvünk magában hordozott. Eggyé éreztet bennünket az összmagyarsággal és ez, az oláhok szerint, veszélyt jelent számukra.Volt olyan idő, amikor hangosan vallani kellet románságunk. Volt olyan idő, amikor csak letagadva magyarságuk tudtak szántóföldhöz, javakhoz jutni az öregeink. Volt olyan idő, amikor a nyelvünk volt a gyengeségünk, és ezt kihasználva kisemmiztek bennünk. Ezekért és sok másért nehéz a csángónak, magyarnak vallani magát.A nyelvünkkel, örökségül kaptuk azt a félelmet is, ami ebben a térségben, messze azoktól, akik megvédhetnének bennünk, tovább él és a túlélésben segít.Az örökségünk egyetlen írott formája, itt Külsőrekecsinben épp ezek az út menti keresztek, amit nagyapáink hitük tükrében állítottak fel az nélkül, hogy bárki is kérte volna rá.
Üzenetüket, én versben, a következő képen látom:
Út mentén, szent keresztfán,
Ott szól hozzám, édesanyám.
„Látod fiam e keresztfát?
Többet jelent, mint gondolnád!”Szent Illés keresztje régen és ma.

A kutya ugatás megzavarta bácsi Pétert imájában, de nem haragudtt érte, mert a dombtetőről jól lehetett látni, hogy homályok közelednek és nem érdemes lekaszálni a lucernát, mert utána, csak a gond van vele, míg megszárad.
Van neki más dolga is, amit senki nem csinál meg helyette. Semmi sem érdekli, ami az ő házán kívül történik és, amíg senki nem akarja elvenni azt, ami az övé. És mi az övé? Talán csak az élete, de az fölött is csak a jó Isten ítélkezik!

Gyurka Valentin
Külsőrekecsin, 2014. június 26.

1. lacsoss – vízes
2. kertág – szaraz faág
3. kermózse – száraz gallyak
4. jégy – ajtó elé támosztatt bot, ami annak a jele,hogy nincs senki otthon
5. bulkos – lombos
6. oláhul – románul

This entry was posted in Egyéb and tagged , . Bookmark the permalink.

Comments are closed.